Mert abban bízunk vakon járva ,
hogy az emberek olyanok amilyennek akkor rég,
hiszük , hogy minden hibájuk és bántó mondataik ellenére
a szívük mélyén ugyanazok a csodálatos emberek.
Áltatjuk magunkat és talán hazudunk is önmagunknak.
Elhitetjük a lelkünkel , hogy minden rendben van.
Elhisszük az összes kedves ígéretet ,
de ezt az egészet áthatja egyfajta félelem a kudarctól.
Majd bekövetkezik , hirtelen összeomlik a kártyavár.
A közös vár , amire persze már csak te emlékeztél,
és ott állsz ,
körülötted a szél ezerfelé hordja a kártyalapokat az éjszakába ,
egyedül.
Mintha valami drog hatása alatt lennél ,
csak sétálsz lassan a kivilágított belváros utcáin.
Haladsz előre céltalanul és semmitől se félve.
Majd az embereket figyeled ,
miközben néhány ismerős arc is előbukkan.
Észreveszed az élet milyen gyorsan pereg,
lehunyod a szemed és repülsz valahol egyedül,
a szél formálja tested,
majd kinyitod és semmi.
A kivilágított lámpákra nézel kérdőn,
majd mindenhova.
Az az igazság hogy , nemis vársz választ ,
nemis vársz semmire.
Csak létezel amég létezhetsz,
de egy dolog vigasztal
az összes csillag veled zuhan.
